Szürke egér

Szürke egér

Elvonultam a világtól,
a zajtól és a hibáktól,
itt már nem segít zene,
csak az ő meleg keze.

Ülök a szobámban,
s nézem hogy hull a hó,
nem mozdulok,
de a tehetetlenség sose jó.

Egész nap csak alszom,
összefolyik az éj és nap,
nem tudom mi valóság, 
mi a jővő s mi a tegnap.

Szürke egér vagyok ki odújába bújva fél,
Reszket a télben,
Míg odakint él aki él.

De levetem a jelmezt,
s tovább haladok,
elhagyom az odút,
s félelmeim ellen futok.

Nem adom fel a harcot,
tán még ma erőre is kaphatok,
levetem a láncot,
s szabadságért harcolok.

Újra érzéseket gyűjtők,
azoktól kik szeretnek
s elhagyom az ódum
neki vágunk a tengernek.

Hátha megért ő is,
ha már nem szürkének lát,
hátha bízik bennem, aki még most csak jó barát.

Hátha álmodok újra,
S elérem céljaim,
Hát küzdeni fogok,
mint hajdan őseim.

De addig sem leszek szürke egér,
kitörők a falak közül,
szürke élet elfelejtlek,
mert aki így él az megkövül.

Kinyitom az ajtót,
s friss levegőt szívok tán megint,
felejtem a mélabút, s a fájdalmat is megint.

Nem vagyok Petőfi,
sem Arany, sem Radnóti,
de egy dolgot tudok,
életemet el dalolni.

Minden vers egy kis vigasz
a remény koszorúján,
minden vers egy barát,
kinek vállán, kisírja a költő magát.

A vers csöndes társ,
nyugodalmas jó barát, 
épp ezért írok,
hogy ne lehessen csupán szürke -e világ!

Versem számomra gyógyír,
s színesebb tőle a világ,
nem vagyok már szürke egér,
hát hagyjuk is a komédiát.

Egy szónak száz a vége,
Hát Múzsa soha el ne hagyj,
s boldog leszek én már végre,
ha eldalolhatom dalaimat.

..........

2012.12.24.